Katonai szótár

  • Bank Biztonság Bizalom Zrt.

    • BBB Zrt.
    • Baráth Helga vezérigazgatói asszisztens:

      „Cégünk, a BBB Zrt. 2007-ben került kapcsolatba a H-Net Nyelvi Központtal, együttműködésünk első lépcsőfoka a munkatársaink részére szervezett belföldi nyelvtanfolyamok vezetése volt. A nálunk oktató tanárok szakmai felkészültsége és emberi hozzáállása, illetve a H-Net belső munkatársainak rugalmas, cégünk egyedi kívánságaihoz alkalmazkodó szervezése megerősítette bizalmunkat, s rövidesen igénybe vettük fordítási szolgáltatásukat is. Megrendeléseinket kivétel nélkül pontosan, a H-Net-től megszokott magas színvonalon teljesítették. Mindezek után megbízásunk kiterjedt külföldi nyelvtanfolyamok szervezésére is, melyről kollégáink végtelen pozitív élményekkel és gyarapodó nyelvtudással tértek haza. Az elmúlt 3 év alatt nagyon jó kapcsolat alakult ki a nyelviskola vezetőivel, munkatársaival és tanáraival, melyet hatékony munkájukkal, gyors szervezésükkel és emberi hangvételükkel azóta is erősítenek.”

  • Kraft Foods Hungária Kft.

    • Kraft Foods
    • Tollas Ágnes HR igazgató:

      „A Kraft Foods Hungária Kft. a munkavállalói számára biztosított angol általános és üzleti nyelvi képzések tekintetében 2000. év óta folyamatosan – cégünk kifogástalan megelégedettségére – együttműködik a H-Net Nyelvi Központtal. A képzés kiscsoportos keretekben zajlik a nyelviskola előzetes szintfelmérése alapján alap-, közép-, és felsőfokon, magyar és angol anyanyelvi tanárok vezetésével. A H-Net Nyelvi Központ rugalmasan és gyorsan alkalmazkodik cégünk igényeihez, pontos adminisztrációjával elősegíti a nyelvképzés szakképzési hozzájárulási keret terhére való elszámolását. Tekintettel az általa kiemelkedően magas és folyamatosan tanúsított szakmai színvonalra, melyet kedvező árakon biztosít a Kraft Foods Hungária Kft. munkavállalói részére elmondható, hogy a H-Net Nyelvi Központ professzionális partner munkavállalóink fejlesztésében és így üzleti sikereink fenntartásában.”

  • Honvédelmi Minisztérium

    • Honvédelmi Minisztérium
    • Varga József nyá. mk. ezredes:

      „Beosztásomból adódóan, mint a Honvédelmi Minisztérium Személyzeti Főosztályának munkatársa 10 évvel ezelőtt kerültem kapcsolatba a H-Net Nyelvi Központtal. Ez alatt a 10 év alatt meggyőződtem arról, hogy a nyelviskola mind a belföldi, mind a külföldi nyelvtanfolyamok szervezésében a legkörültekintőbben jár el a nyelvi szintfelmérők megszervezésétől egészen a vizsgastatisztikák elkészítéséig. A Magyar Honvédség hivatásos állományának Magyarországon szervezett NATO STANAG 6001 szabvány szerinti angol nyelvvizsgára felkészítő és szinten tartó tanfolyamokon oktató tanárok felkészültsége az általános és a katonai szakmai nyelvek terültén magas fokú, tananyagaik lépést tartanak az aktuális katona-politikai eseményekkel. Az Angliában szervezett intenzív nyelvtanfolyamokon a beiskolázottak képzése magas szinten valósul meg, az állomány elhelyezése kiváló, a nyelvórákat tartalmas speciális és szabadidős programok egészítik ki. A H-Net Nyelvi Központ munkáját kiváló minősítéssel értékelem, s ajánlom minden érdeklődő számára.”

  • Harley - Davidson Budapest Kft.

    • Harley-Davidson
    • Dobai Attila, a Budapest Chapter elnöke:

      „A Harley – Davidson napjaink egyik legismertebb márkaneve, egy szimbólum, egy legenda, mely a világ legtöbb országában rendelkezik képviselettel. Ebből a nemzetközi hálózatból következik, hogy a magyarországi és külföldi klubok, kereskedők és márkaszervizek között rendkívül intenzív kapcsolat él. A H-Net Nyelvi Központ fordítói és tolmács szolgáltatását ennek a kapcsolattartásnak és a különböző rendezvények gördülékenyebbé tételének elősegítése céljából vesszük igénybe, immáron öt éve. A szakmai maximalizmuson túl, külön szeretném kiemelni tolmácsaik rugalmasságát, fordítóik gyors és precíz munkáját, és a kedvező pénzügyi feltételeket.

  • Halmi Dóra egyéni hallgató

    • „Angol tanulmányaimat egészen fiatal koromban kezdtem, de a gimnáziumig nem érdeklődtem különösképpen az idegen nyelvek iránt. 14 éves koromban vettem részt egy nyári intenzív nyelvtanfolyamon a H-Net Nyelvi Központ szervezésében, amely alatt először élveztem igazán a nyelvtanulást, s lelkesedésem kitartott a tanév alatt is, amikor heti 2 alkalommal vettem magánórákat. A következő nyáron már Bournemouth-ban, a H-Net angliai partneriskolájában folytattam a tanulást, egy 6-hetes General English nyelvi kurzuson vettem részt, ahol lehetőségem nyílt különböző nemzetiségű emberekkel kapcsolatot teremteni, rengeteg barátot szerezni, megismerni az angol kultúrát a ”host family” által, majd sikeres középfokú nyelvvizsgát tenni Magyarországon. Néhány kapcsolat olyan szorossá vált, hogy a következő nyáron ugyan ahhoz a „host family”-hez költöztem vissza két hónapra és a BBSI Business English és egyetemi előkészítő kurzusát végeztem el 4-es átlaggal, amely lehetőséget adott, hogy felvételizzek a Bournemouth-i Egyetemre.

      Most, 22 évesen egy angol BA Honour Diplomával a kezemben és 4 év angliai munka tapasztalattal szeretném megköszönni a H-Net-nek és csapatának a kitartó munkájukat, mérhetetlen odaadásukat és legfőképpen a folyamatos motivációt, amely a mai napig fontos szerepet játszik karrierem építésében.”

  • Horváth Borbála egyéni hallgató

    • "Nyolcadikos általános iskolásként nem az angol volt a kedvenc tantárgyam. Azután az apukám és kedves barátja, Tóth Zsuzsa megbeszélték, hogy ki kellene engem küldeni külföldre egy terv részeként.

      A terv az angol tudásom fejlesztésén alapult. Két nyáron keresztül voltam Anglia déli partjánál, elsőnek 5 hétre, aután 8 hétre egy angol nyelvi-vakációs táborban, ahol annyira megszerettették velem az angolt, hogy ma már második anyanyelvemnek tekintem. A tanév közben heti 2x45 percet jártam különtanárhoz, ami segített nem elfelejteni az Angliában tanultakat.

      2009 nyarát már egy komoly felkészüléssel töltöttem egy másik iskolában, Bournemouth-ban, ahol az IELTS nevű nyelvvizsgára készítettek fel. Most, 10-esen itt állok egy, az összes anglia egyetemen elfogadott nyelvvizsga eredménnyel.

      A H-Net nagyon sokat segített nekem, ezért nagyon hálás vagyok nekik. Ha bármikor szükségem volt segítségre, mindig kaptam Tőlük. Ezért ajánlom mindenkinek szívből ezt a nyelvstúdiót!! Köszönöm!"

  • További referenciák

    • Belügyminisztérium Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal

      Belügyminisztérium Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal

      BRFK

      DOCCA OutSource IT Kft.

      Dunapack Zrt

      Egészségügyi Minisztérium

      Ereco Hulladékfeldolgozó és Környezetvédelmi Rt.

      Földmérési és Távérzékelési Intézet

      Gazdasági Minisztérium

      Groupama Biztosító Zrt.

      Harley Davidson Budapest Kft.

      Honvédelmi Minisztérium 

      KPMG Hungária Kft.

      Kürt Zrt.

      Magyar Honvédség

      Magyar Közút Kht.

      Magyar RTL Televízió Zrt.

      Miniszterelnöki Hivatal

      Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság

      Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság

      Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

      Sagem Magyarország Kft.

      Toyota Motors Hungary

       

Copyright 2009 © www.h-net.hu - Minden jog fenntartva